Hírek

Hogyan dolgozzuk fel a kudarcot?

Nem győzhetünk mindig. Sőt, valakinek utolsónak is kell lennie…

Nincs olyan verseny, aminek a végén ne látnánk zokogó, pityergő, vagy éppen bosszankodó versenyzőt (vagy szülőt, vagy edzőt…)
Mindenki a legjobb eredményben reménykedik mikor elindul egy versenyen, de sok-sok dologtól függ, hogy mit vagyunk képesek kihozni magunkból az adott pillanatban. Egy rosszul sikerült megmérettetés után pedig gyakran hangzanak el olyan mondatok, hogy “kész, itt a vége, nem csinálom/csináljuk tovább!” Pedig a kudarc feldolgozását ugyanúgy meg kell tanulni, mint a zsugorszaltót…

Először is különbséget kell tennünk vereség és kudarc között.  A legtöbb ember, ahogy a sportolók is, önmaguk legrosszabb kritikusai, nézzük a vereséget másképp!

A sport egyedülálló, mert itt az a lényeg, hogy valaki nyerjen és hogy a másik veszítsen – de az életben semmi sem szól csak erről. Gondolj bele: Hogyan tudsz nyerni vagy veszíteni egy barátságban? A szerelemben? A munkádban? Az iskolában? Az élet nem ennyire egyszerű.
Ha elismered, hogy a győzelem és a vereség a sport velejárója, akkor képes leszel másképpen kezelni ezeket. A vereség nem feltétlenül kudarc. Veszíteni és elbukni az két külön dolog. A vereség azt jelenti- leegyszerűsítve –  hogy az ellenfelünk jobb volt nálunk: több pontot szerzett, vagy jobb időt ért el, mint mi. De ha mi kihoztuk a maximumot saját magunkból, és életünk csúcsteljesítményét nyújtottuk, akkor az nem nevezhető kudarcnak! Visszafelé fordítva is igazolható a dolog: egy alapos felkészülést követően valamiért olyan szétszórt vagy verseny közben, hogy hibát hibára halmozol – ezt nevezhetjük kudarcnak. Ugyanakkor, előfordulhat, hogy az ellenfeled még nálad is rosszabb passzban van, így mégis te nyered a versenyt – ezért nem szenvedsz vereséget. 
 Tehát a vereség nem egyenlő a kudarccal. Lásd a különbséget a között, hogy legyőztek, és hogy kikaptál!  Az, hogy legyőztek, azt jelenti, hogy az ellenfeled jobb volt nálad – jobban teljesített, keményebben hajtott, a kritikus pillanatokban összeszedettebb volt. Ő jobban használta a képességeit, mint te: azon a napon ellenfeled jobban megérdemelte a győzelmet. Az, hogy kudarcot vallottál az jelenti, hogy nem sikerült azt a teljesítményt nyújtanod, amit saját magadtól elvártál. Vagyis, alulteljesítetted önmagad.
Egy sportoló, ha választania kell a között, hogy legyőzték vagy vereséget szenvedett, akkor mindig amellett dönt, hogy legyőzték. Vagyis csúcsteljesítmény mellett a másik ügyesebb volt.  
Mit csinálj, ha nem úgy sül el a verseny, ahogy vártad?
Először is: maradj higgadt! 
A bírók, edzők, vagy pláne az ellenfél dühös szidalmazása, a látványos hiszti nem méltó egy sportolóhoz!
Mielőtt elönti az agyadat a lila köd, elemezd a helyzetet!  Mi történt? Rontottál? Van úgy, hogy magunk is érezzük, hogy nem vagyunk aznap  jó formában. Lehet ez kisebb-nagyobb betegség miatt, vagy akár azért is, mert a lelkünk nincs rendben éppen. Ezek olyan dolgok, amik még egy ezerszer begyakorolt és ezerszer tökéletesen véghezvitt elemet is el tudnak rontani. (egy sima ledőlésben is hasra lehet esni, ha az ember a szokásosnál idegesebb és mondjuk izzad a tenyere…)
Ha tudod, hogy olyat rontottál el, ami máskor nem okoz gondot, az lehet bosszantó – de nem jelenti a világ végét. Biztos, hogy okoz egy keserű napot, de nem kell a sportkarrier feladását fontolgatni. Legjobban teszed, ha elengeded  a dühödet ezzel kapcsolatban. 
(Más kérdés, ha rendszeresen előfordul veled, hogy versenyeken – az edzésekhez képest – jelentősen rosszabb teljesítményt nyújtasz! Ilyen esetben a mentális felkészülésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni!)
A másik eset, ha nem hogy nem rontottál, de úgy érzed ilyen sziporkázó még soha nem voltál a színpadon – vagy  a pályán 🙂 – ennek ellenére nem olyan eredményt érsz el, amit vártál.
Ilyenkor a helyzet az, hogy az ellenfeledet ügyesebbnek, felkészültebbnek látták a bírók. Ha te magad nem láttad a másikat verseny közben, akkor nincs összehasonlítási alapod. Ha láttad, akkor sem biztos, hogy sportszakmailag vagy annyira képzett, hogy jól meg tudd ítélni a különbséget. Az, hogy az edződ mit mond, az sem mindig és feltétlenül objektív. Hiszen minden igyekezet ellenére az edzők is elfogultak a saját versenyzőikkel – és hát a saját szakmai hozzáértésükkel – szemben. 
Vannak sportágak, ahol elég egyértelmű, hogy ki nyer, ki veszít. A pontozásos sportágaknál viszont – mint amilyen a FitKid is – mindig van olyan, aki valamit máshogy látott, mint a bírók 😀 
Akárhogy is történik, az lebegjen a szemünk előtt – versenyzőként, szülőként és edzőként egyaránt – hogy MINDIG VAN HOVÁ FEJLŐDNI! És aki egy rosszul sikerült verseny után arra fókuszál, hogy a felismert hibákat kijavítsa, az fog is fejlődni. Aki pedig sértődötten hátat fordít a sportnak… nos, az bizonyára nem fog.
Összefoglalva:
Versenyzőnként fogadjuk el az aktuális helyzetet, mert toporzékolással, duzzogással és önsajnálattal még soha senki nem jutott előbbre. Rá lehet szánni egy fél napot a szomorkodásra, de a következő edzésen újult erővel menjünk neki a felkészülésnek! Ha testileg-lelkileg kimerültnek érezzük magunkat, kérjünk olyan feladatot az edzőtől, ami örömet okoz. Ha viszont úgy érezzük, hogy legszívesebben kirúgnánk a ház oldalát, akkor nosza! Eddzünk ezres fordulatszámon és bizonyítsuk be magunknak, hogy igenis, megy az a fránya elem, ami a másiknak is ment!
Edzőként lássunk túl a saját egónkon, és merjünk változtatni az addigi stratégiánkon, ha a helyzet megköveteli. Vizsgáljuk meg figyelmesen a versenyző lelki-fizikai állapotát és ahhoz igazodva adjunk neki feladatot.  Ne szégyelljünk mástól szakmai véleményt, vagy akár segítséget kérni, hiszen ez a saját és a versenyzőnk érdekeit szolgálja! (a jó pap pedig holtig tanul 🙂 )
Szülőként pedig a legfontosabb, hogy biztosítsuk a gyereket arról, hogy bármi is történt, büszkék vagyunk a kitartására, az elhivatottságára, és úgy általában őrá. Értessük meg vele, hogy az a rengeteg energia amit belefektetett a felkészülésbe minden eredménynél többet ér, hiszen sokkal nagyobb harcos ő ezáltal, mint megannyi gyerek, aki a küzdelem helyett a punnyadást választja – ez pedig  olyan előny, amit egész élete során érezni, tapasztalni fog!
forrás: www.sportpszicho.blog.hu

 

 

Did you like this? Share it!