Hírek

Kinek a felelőssége?

Már majdnem egy hét eltelt a XVII. Európa Kupa óta és még mindig ellepik a Facebook falamat az ott készült fotók. Örömkönnyek, eufória, boldogság, büszkeség, sok sok dícséret, hála, köszönet. És ez így is van rendjén. De had legyek most egy pillanatra ünneprontó és mutassak rá egy apróságra, ami szemet szúrt a háromnapos versenyen. Személyes és szubjektív bejegyzés lesz.

Egy verseny szervezése hosszas és egyáltalán nem bonyodalommentes művelet. Sok-sok kisebb és nagyobb felaldat mellett a Magyar Fit Kid Szövetség magára vett még egyet: próbáljunk meg minél inkább környezettudatosak lenni ezen a versenyen. Ha ez másban nem is merül ki, legalább gyűjtsük össze szelektíven azt a műanyagot. Merthogy abból aztán lesz bőven.
Egyeztettünk is a helyiekkel, hívtunk hulladékprés-gépeket forgalmazó céget, posztoltunk róla, kiplakátoltuk minden öltöző ajtajára. Gondoltuk, hogy nem mi fogjuk megváltani a Világot ezzel az akcióval, de úgy voltunk vele, hogy ott lesz 450 gyerek, meg ahhoz tartozó rengeteg szurkoló, hát ha mást nem, legalább az üzenet átmegy majd egy kicsit.

Magunk is meglepődtünk, hogy mekkorát tévedtünk.

Valójában nem is arról kellett volna előre posztolni és plakátokat gyártani, hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet. Hanem hogy egyáltalán DOBJÁK A KUKÁBA.

A pénteki verseny volt a leghosszabb és a legtöbb ember akkor látogatott el a csarnokba. Őszintén megdöbbentett, hogy mi maradt utánuk a verseny végére. Nem csak a küzdőtéren hevertek halomban a PET palackok, elhasznált popsitörlők, kekszes-csipszes zacskók (???) de a nézőtér is kritikán aluli állapotban volt. Annak ellénere, hogy minden nemzet számára érthető piktogrammal volt a nézőtéri lejáratoknál jelezve, hogy TILOS ételt, italt bevinni. S másnap, mikor a biztonsági őrök – az előző napból okulva – szigorúan betartatták ezt a szabályt, jött a népharag! “A gyerek éhen/szomjan hal, ha nem lehet bevinni ételt/italt.”. “Ha kint kell enni-inni, lemaradnak a versenyről.” “Minden versenyen, mindig bevihettük a nézőtérre a kaját-piát.” “Fizetünk eleget, hogy bevihessük a lelátóra az enni-innivalót.” …. és még sorolhatnám.
Mit mondjak, gyomorszájon vágott a reakció.

Mit vonatam le hirtelen tanulságként?
1. Se a posztokat, se a plakátokat nem olvasta senki.
ÉS AMI FONTOSABB:
2. Ha a szülők tesznek a szabályokra, akkor mit várjunk a gyerektől?? Ha felnőtt emberként úgy gondoljuk, hogy otthagyhatjuk a szétszóródott popcorn-t, kifogyott üdítős dobozokat, félig evett gyros-tálat stb. – mondván, hogy “úgyis takarítanak utánunk, ez a dolguk” akkor persze hogy nem lepődhetünk meg a küzdőtéren maradt kuplerájon sem.
Számomra ez végtelenül szomorú tapasztalat. Szülők, akik a legnagyobb precizitással képesek éjszakákon át kövezni egy ruhát a versenyre, akik kínosan odafigyelnek rá, hogy mit egyen a sportoló gyerek, akik a legdivatosabb tréning ruhákban viszik-hozzák a gyereket edzésre….  Az edzők, akik százszor, ezerszer gyakoroltatják el ugyanazt a mozdulatot, hogy tökéletes legyen, akik napokat töltenek azzal, hogy egy sportolójuk számára a tökéletes zene-ruha-gyaki koncepciót összerakják és akik elvárják a gyerekektől is, hogy maximálisan odategyék magukat…. És persze a versenyzők… Akik fáradtságot nem kímélve nyomják az edzéseket – a szép, divatos tréning cuccban – és százszor és ezerszer elgyakorolják az elemeket, hogy tökéletesek legyenek és végül a szépen kövezett ruhákban, tökéletes sminkben és hajjal mennek fel a színpadra…
Én azt hittem ez az egész egy IGAZÁN magas igényszintet jelent. Olyan magasat, ahol már nem csak önmagunkra, de a környezetünkre is ALAP, hogy figyelünk. Hogy versenysportolóként fontos, hogy “amint kint, úgy bent”. Vagyis odafigyelek a körülöttem lévő világra, mert tudom, hogy hat a saját belső világomra. Hogy emberek, akiknek a szeme ennyire rááll a szépségre, azoknak a szeme nem bírja elviselni a csúnyát. A kupi márpedig nagyon csúnya.
Volt takarító személyzet. Egész nap sürögtek-forogtak, hiszen “ez a dolguk”. De nagyon sokat elárul az emberekről, hogy hogyan hagynak el egy helyiséget, ahol vendégségben vannak.
Jó hír, hogy a szombat és a vasárnap már jelentős javulást hozott – hála a biztonsági szolgálatnak. És mint tudjuk, éhen és szomjan sem halt végül senki.
Még egy rossz hír még a végére – és én személyesen szégyelltem magam miatta – hogy volt valaki (vagy valakik) aki úgy gondolta, hogy nemes egyszerűséggel leszereli az utolsó darab éremtartókat a kiállítófalról és hazaviszi szuvenírnek. Nem nagy érték. Csak egyszerűen nem fér bele. Nem hogy fitkidesként. Emberként se.

Üzenet a végére: a Világ olyan, amilyenné alakítjuk. Szemétből már így is hegyeket lehetne halmozni. Fogjuk fel, hogy igenis nekünk, felnőtteknek (szülőknek, edzőknek) van a legnagyobb felelősségünk abban, hogy a gyerekeink hogyan állnak hozzá a környezetükhöz.

Kezdjük az alapokkal: szemetet a szemetesbe!

Természetesen akinek nem inge, ne vegye magára…

Köszi a figyelmet!

Avar Vanda

A kép illusztráció.

Did you like this? Share it!